teherautó bérlés_pic2

Így segíti a kezdő vállalkozásokat a teherautó bérlés

Teherautó bérléssel minden könnyebb lehet

Hogyha az ember kezdő vállalkozó, minden lehetőséget meg kell ragadnia, ami az első néhány évben spórolási lehetőséget jelent. Sokan mégis azzal kezdik, hogy befektetnek egy teherautóba, ahelyett, hogy teherautó bérlést választanának. Pedig ez sokszor nagy hiba. Úgyhogy, most éppen erről szeretnék egy kicsit részletesebben is beszélni, hogy miért jó döntés várni az ilyen nagyobb beruházásokkal, és hogy hogyan segíthet rajtunk a kölcsönzés, miért van értelme és hogyan tudunk még ezzel is okosan bánni, spórolni. Jöjjenek is tehát a részletek. 

A céges teherautó bérlés előnyeiről

A céges teherautó egyrészt lehet saját és persze bérelt is, de persze az sem ritka, hogyha konkrét termékek kiszállítása esetén fuvarszolgálattal kötünk szerződést. Ez utóbbi sokszor azonban problémás, és szervezettnek kell lennie, nem lehet szó gyors és váratlan fuvarokról, nagyobb termékek szállításáról. 

Ami azonban a saját járművet illeti, az ember szabadon tudja kezelni és beosztani az időt, könnyen lehet elintézni bármilyen fuvart. Igen ám, azonban a nagy teherautó nagy felelősség is, és nem csak azzal kell számolnunk, hogy megveszünk majd egy járművet, és ennyi volt a befektetés. Mint a személyautó esetében, itt is megvan mindenféle különböző kiadás, amit csak az ember el tud képzelni. Kötelező biztosítás, vizsgáztatás, klímatisztítás, gumicsere, alkatrészek javítása, cseréje, égők cseréje, olajcsere és még hosszan sorolhatnám. Bölcsen szólva, amiről el tudjuk képzelni, hogy tönkremegy, az tönkre is fog menni, és minden egyes dolog a mi, vagyis a cég felelőssége lesz. Ezzel csak az a gond, hogy egy friss vállalkozás általában az első két évben szinte vagy egyáltalán semmilyen profitot nem termel, és csak épp behozza azt az összeget, amit az ember belefektetett. Az ilyen kiadások pedig mind érvágást jelenthetnek. Már csak egy évszakos gumicsere is megterhelő összeg, amit valahonnan máshonnan elő kell teremtenünk, valami mást visszafogni, eggyel kevesebb alkalmazottat foglalkoztatni. Ezt pedig mindenki szeretné elkerülni, mert a vállalkozásnak valahogy fenn kell maradnia, de ha mindig csak spórolunk, az egy idő után a minőség rovására fog menni. 

teherautó bérlés_pic1

Ilyenkor lép be a képbe a teherautó bérlés, ami több év alatt sem lesz akkora kiadás, mint egy új vagy használt jármű megvásárlása. Ráadásul sokkal kevesebb dolgunk van vele, nem mi visszük javítani, tisztítani, csak akkor tankolunk mi vele, ha éppen nálunk van és éppen szükség van rá. Ez sok időt és energiát megspórol, nem is beszélve az anyagiakról, ami minden kezdő vállalkozásnak az egyik legfontosabb kérdése. Összességében, megspórolunk minden extra költséget és persze magát a vásárlást is. Ha pedig még marad is egy kevés, azt visszaforgathatjuk az üzletbe, bővíthetünk, alakíthatunk, vagy félre is tehetjük nehezebb időkre, amikor esetleg kevesebb lesz a munka, hiszen a piac sokszor kiszámíthatatlan, hogyha az ember nem létszükségletű eszközöket gyárt. 

A teherautó bérlés menete cégként

Amikor teherautó bérlésről van szó, akkor néhány papírral többre lesz szükség, mint magánemberként. Ilyenkor legalább egy cégkivonatra szükség van, de teljes listát találhatunk a szükséges dokumentumokról a kölcsönző cégek oldalán. És persze ott kell lennie valakinek emellett, aki rendelkezik megfelelő vezetői engedéllyel, és be kell mutatnia az iratait. 

Maga a teherautó bérlés folyamata azonban igen egyszerű, nem igényel semmilyen extra tudást vagy kihívást. Csak fel kell mennünk egy honlapra, amely lehetőleg a cég vagy legalább a leendő vezető közelében található, ki kell néznünk a megfelelő modellt, aminél figyelünk minden részletre, különös a rakodótér nagyságára és persze az rakodó tömeg maximális súlyára. Hogyha a választás megszületett, akkor természetesen megbeszélt időpont alapján tudunk foglalni, majd személyesen be kell mennünk a céghez, és ott elintézni a papírmunkát. Elsőre talán kicsit több lesz vele a munka, később azonban már sokkal gördülékenyebben fog menni a dolog, főleg, hogyha külön szerződést is kötünk esetleg. Még érdemes lehet azt is megnézni ehhez, hogy egy többnapos bérlés esetén mikor kaphatunk kedvezményeket, vagy hogy egyáltalán hogyan tudunk a legjobb stratégiával bérelni, így még többet lehet spórolni. 

teherautó bérlés_pic3

A teherautó bérlés életmentő

Hogyha pedig mégsem jött be a vállalkozás, a teherautó bérlés könnyen lemondható, nincsenek buktatói, nem veszít az ember vele semmit. Nem kell azzal foglalkozni, hogyan fogunk egy ekkora járművet eladni, hogy hogyan építhetünk köré egy újabb vállalkozást, csak hogy ne veszítsünk nagyot. Összességében tehát mindenképpen megéri az árát a szolgáltatás. Talán elsőre soknak tűnik a kölcsönzés díja, azonban összességében sokat nyerhetünk rajta, hogyha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt elterveztük. Ha pedig igen, és az üzlet szárnyal, akkor egy idő után válthatunk a saját teherautóra is, azonban nem vetettük bele magunkat a mély vízbe induláskor, és minden negatív eshetőséget minimalizáltunk a teherautó bérlés segítségével.