Míg pár évvel ezelőtt kimondottan nehéz feladat volt kutyaóvoda szolgáltatást is nyújtó kutyasulit találni, napjainkra talán a legdivatosabb „intézménnyé” nőtte ki magát az óvoda. A népszerűség magyarázata egyszerű, hiszen egy jó kutyaovival mindenki nyer. A gazdi, aki még az eb elrontása előtt megtanulja a kutyakiképzés-nevelés alapjait, illetve az iskola is, ahol a későbbiekben nem egy reményvesztett gazdi lelkivilágát ápolgatva araszolhatnak a kiképzők az oly távolinak tűnő cél – mondjuk, egy sikeres fektetés gyakorlat elsajátítása felé.
Maga az elgondolás tehát nagyszerű. A még fogékony, könnyen kezelhető és motiválható kölyökkutyának kell a gazdival közösen végrehajtani a gyakorlatokat, miközben a társas együttélés alapvető szabályait is megtanulhatják. Legalábbis, erről kéne szólnia a kutyaóvodának.
Azonban számos kutyaovi működik sajnos a kutyaiskola kistestvéreként. Ez annyit jelent, hogy ugyanazzal az általában nem is pozitív megerősítésen alapuló, poroszos metodikával képzik a kölyköket, mint a felnőtt kutyákat, csak esetleg megengedett a jutalmazás, illetve rövidebb a kiképzési idő. Ugyanígy nem tartom helyesnek azt a fajta kutyaovit, ahol egyszerűen csak be vannak zárva a kölykök egy kifutóba, és a gazdik a kerítést támasztva, kedélyesen társalogva figyelik az eseményeket.
Milyen is a jó kutyaovi?
Először is, alapvető feltétel, hogy biztonságosan elkerített helyen tartják. Aztán megfelelő képesítésű, rutinos kiképzők irányítják a foglalkozásokat. Akik tudnak (és akarnak segíteni az otthon felmerülő problémák megoldásában, megismertetik a gazdit a kutyusoktól és a kutyásoktól elvárt viselkedési normákkal, és akik egy-egy gyakorlat végrehajtására a kutya temperamentumának és fizikumának megfelelően több alternatívát is tudnak mutatni. Több kutyasportot ismernek, és ha ambiciózus gazdival, és tehetséges kutyával találkoznak, tudnak segíteni a további pályaválasztásban.
Sajnos több helyen látni olyat, hogy a kevésbé tapasztalt emberek tarják a kutyaovi foglalkozást, holott szerintem itt lenne a legfontosabb a hozzáértés, hiszen itt dől el minden. Itt alakul ki a kutya és gazdi egymáshoz való viszonya, a kutyusnak a fajtársaihoz való viszonya, a motiválhatósága. Persze nem végérvényesen, a hibákat ki lehet a későbbiekben javítani, de mint feljebb írtam, az ovinak, és a kölyöknevelésnek pont ez a lényege, hogy ne javítani kelljen, hanem eleve mindent jól csináljunk.
Az sem baj, ha az óvoda külön akadályokkal rendelkezik, amik a kölyökkutyák számára is biztonságosak.
A kölyök-foglalkozások fontos része az egymással való játék, amelynek során megtanulhatják a kiskutyák az ide vonatkozó szabályokat. Fontosnak tartom, hogy különböző méretű fajtársaikkal is megismerkedhessenek, hogy például egy nagyobb testű kutya megtanulhassa, hogy egy kistestűvel óvatosabban kell játszania, illetve hogy a kistestű kutya se kapjon sikítófrászt egy nagyobb termetű ebbel találkozáskor. A gazdinak elsősorban a kutya működését kell megtanulnia, hogy mit miért csinál a kedvence, illetve azt, hogy az esetlegesen nem kívánt viselkedést hogyan lehet kiküszöbölni.
A fegyelmező gyakorlatok helyes és pontos végrehajtása első körben még nem az elsődleges célunk. Fontosabbnak tartom, hogy a gazdi megtanulja a kutya figyelmét magára vonni, illetve hogy kialakítsa a megfelelő motiváltságot. Emellett a kölykök megtanulnak ülni, állni, és feküdni, rövid szakaszon pórázon illetve anélkül láb mellett közlekedni, és a behívást. Jól haladó csoport esetén lehet bonyolítani a gyakorlatokat.
Szólnom kell még a kutyaovi esetleges hátrányairól, mert bizony, azok is vannak. Egyrészt nincs etetés, kutyatáp osztás, erről a gazdiknak maguknak kell gondoskodniuk. Vannak kutyák, akik a fajtájukból, illetve egyedi temperamentumukból adódóan túlságosan rámenőssé válhatnak a játékban. Miután a korosztályukban nem találkoznak dominánsabb, erősebb kutyával, és minden esetben ők kerülnek ki győztesen egy csetepatéból (itt most ne véres küzdelemre gondoljunk, inkább játékos, birkózós, szájkardozós erőpróbákra) idővel szenvedélyükké válhat a többi kutya erőszakos szekálása, és innen már csak egy lépés, hogy a kutyánk konfliktuskereső „streetfighter” legyen. Ennek persze megvan a fonákja is: azok a bizonytalanabb, kevésbé rámenős kutyák, akik az előbbiek áldozataivá válnak rendszeresen, kimondottan félénk, félelemből támadó hisztérikává nőhetik ki magukat. Mondanom sem kell, hogy a kutyaovinak nem ez a célja.