fékbetét tárcsa

Így cseréltess fékbetétet!

Miért szükséges a fékbetét csere?

Azzal mindannyian tisztában vagyunk, hogy a fékrendszer arra szolgál, hogy lassítani, illetve megállásra késztetni tudjuk az autót. Azt azonban már kevesebben tudjuk, hogy ez az egész rendszer, hogyan is működik. Egyfelől érdemes tudni, hogy van tárcsafék és dobfék. Utóbbi egy elavultabb technológia, kisebb súrlódó felülettel, így kisebb hatásfokkal. Természetesen cseréje még megoldható, de a ma gyártott autómodelleknél legfeljebb a hátsó kerék fékezését bízzák rá, de egyre inkább átveszi e téren is helyét a féktárcsa. Mindkét esetben érdemes a rendszeres felülvizsgálat akkor is, ha nem tapasztalunk semmi arra utalót, hogy időszerű lenne a fékbetét csere. Ugyanis a hibásodásnak nem mindig van olyan egyértelmű jele, hogy a fékpedál keménységéből megállapíthatnánk. A rendszeres használattal természetesen kopnak az alkatrészek, de főleg a dobfék esetén fordulhat elő, hogy olyan erőhatásnak lesz kitéve a rendszer, hogy nem bírja, és jelentősen rongálódik. Úgyhogy a rendszeres ellenőrzés nem árt, szükségszerű így is úgyis évi egyszer legalább szervizbe mennünk, ellenőriztessük a fékrendszert, ha már ott vagyunk.…